Győr-Révfalui vízmű
2017 őszén ellátogattunk a Pannonvíz Rt győri telepére, ahol megismerkedtünk Győr és környékének vízellátási rendszerével. Sok hasznos információt hallottunk és az FLL versenyre való felkészülésben is nagy segítség volt.
Ezúton is köszönjük a lehetőséget!
Tisza-tavi Ökocentrum
2014. április 11-én látogatást tettünk a Tisza-tavi Ökocentrumba, Poroszló legmodernebb vendégfogadó épületébe, melyet egy felröppenő madárról mintáztak. A 4 szintes, 2600 m2-es épületben, valamint 10 ha-os parkjában a Tisza-tó és a Tisza-völgy eddig rejtett természeti csodáit tekinthettük meg. A látogatóközpontban Európa legnagyobb édesvízi akváriumát járhattuk be, ahol a gigantikus tokhalak a fejünk fölött úsztak el. A 10 hektáros parkban pöttyös dámvadakkal, kormoránokkal, vidrákkal találkozhattunk, és vidám vízi játékokon játszhattunk.
Hajdúböszörményben tett esti sétánk során megcsodálhattuk az egy hete átadott főteret, különböző vízjátékú szökőkutakkal, parkokkal, a most felújított Bocskai szoborral. A gyönyörűen felújított épületek között találtuk meg a Bocskai István Gimnáziumot is, ahol az országos robotversenyt szervezték ebben az évben.
SMR AMT Hungary - Mosonmagyaróvár

Európa legnagyobb személygépkocsi visszapillantó tükörgyártó bázisát ismerhettük meg 2012. december 15-én. A mosonmagyaróvári üzem a legújabb, legkorszerűbb telephelye az SMR cégnek. Először egy kiselőadás keretében tájékozódhattunk a cég történetéről, profiljáról. Mivel indiai tulajdonról van szó, sok érdekeset hallottunk arról, hogy milyen szempontok szerint épült fel az üzem. Végigkövethettük a gyártás folyamatát, annak minden részletébe bepillantást nyertünk, az anyag előkészítéstől, a fröccsöntésen, a festőrobotok munkáján át az összeszerelésig. A tanulóknak lehetőségük volt kipróbálni a fröccsöntő gép robotkarjának irányítását, illetve megpróbálkoztak visszapillantó tükör összeállításával is. A gyár megtekintése után a Futurában töltöttük a délutánt, ahol nagyon érdekes és látványos kémiai előadáson, a planetáriumban csillagászati bemutatón vettünk részt. A sok-sok játék kipróbálása után fáradtan ugyan, de fantasztikus élményekkel értünk haza.
Robotika Labor - SZE
2012. március 12-én, hétfőn délután a robotika szakkörösökkel a Széchenyi István EgyetemRobotika laborját látogattuk meg, Ballagi Áron adjunktus úr mutatta be a legújabb technikákat számunkra.
IGM Robotrendszerek Kft. - Győr, Ipari Park
2010. március 9-én a Győri Ipari parkban működő IGM Robottechnikai cégnél jártunk látogatóban, ahol megnézhettük, hogyan, milyen elemekből építik össze az ipari ívhegesztő robotokat, milyen berendezések működtetik az egyes részeket, hogyan programozzák be azokat a rájuk váró feladatokra. A jövő technikájával ismerkedhettünk meg. Egy számunkra készített bemutatón megtekinthettük, hogy az elkészült robotkarok milyen kifinomult és gyors mozgásra képesek, hogyan korrigálják előre beprogramozott útvonalukat az érzékelőik segítségével megszerzett információk alapján. Láttunk próbahegesztést is (persze védőpajzsokon keresztül). Fantasztikus élményekkel gazdagodtunk!